Szent II. János Pál pápa mindenkit – gyermekeket, felnőtteket, fiatalokat és időseket, családokat, plébániai és
szerzetesi közösségeket egyaránt – bátorított, hogy gyakrabban és elmélyültebben imádkozzák a rózsafüzért. A
2003-as missziós vasárnapra írt üzenetében összekapcsolta a rózsafüzér imádkozását a misszióval: „imamiszszió – elmélkedés Krisztusról Mária által.”
A missziós rózsafüzér végzésekor a tizedek alatt egyegy földrész missziójáért is imádkozunk. A kontinenseket a különböző színű tizedek jelképezik a rózsafüzéren, eszünkbe juttatva azokat a területeket, ahol az egyház az
evangelizáció küldetését teljesíti.
A több színből álló missziós rózsafüzér a világot sokszínűségében, ugyanakkor egységes alkotásként ábrázolja.
Csak akkor lesz béke a földön, ha a szívek megváltoznak. Mire befejezzük a missziós rózsafüzért, imánkban átöleltük az összes földrészt, az összes embert.
Sárga – a felkelő nap, Ázsia jelképe.
Kék – az Ausztráliát és Óceánia szigetvilágát körülölelő óceánt szimbolizálja.
Fehér – Európát jelképezi, ahol a Szentatya székhelye van.
Piros – a hit tüzét jelképezi, amellyel a misszionáriusok elindultak Amerikába.
Zöld – az afrikai esőerdők és szavannák jelképe.
A missziós rózsafüzért valamennyi ismert titokkal imádkozhatjuk. Ám egy verbita szerzetes különleges missziós titkokat és elmélkedést állított össze a hithirdetőkért és a munkájukért imádkozó hívek számára. Gondolatait II. János Pál pápa rózsafüzér iránti tisztelete, szeretete, valamint a 2002 októberében megkezdődött rózsafüzér éve és az akkor megszületett világosság rózsafüzér ihlette. Misszió, Eucharisztia és Mária „elválaszthatatlanok” – állt II. János Pál pápa 2004-es mis – sziós vasárnapi üzenetében.
E missziós titkok mindenkit elmélkedésre és alázatosságra buzdítanak: engedjük, hogy Isten szóljon hozzánk és vezessen bennünket egyéni missziós utunkon! Minden ember, mint Isten gyermeke, meghívást kapott, hogy
részt vegyen az evangelizáció küldetésében. A missziós titkokról való elmélkedés által mindjobban megszeretjük a missziót, nagylelkűbb módon válaszolunk Isten hívására, és közelebbi kapcsolatba kerülünk a világ összes misszionáriusával.
Minden misszionárius, azaz minden keresztény a Lélek sugalmazását követve bármikor imádkozhatja a missziós titkokat. Ám vannak olyan időszakok a liturgikus évben, amikor kiemelten fontos a misszióért és a hivatásokért könyörögnünk: októberben, a rózsafüzér és a misszió hónapjában, főleg a missziós vasárnapon; a keresztény egysége hetében; a hivatások vasárnapján; pünkösdkor; azokon az napokon, amikor valamelyik titkot ünnepeljük (például Urunk megjelenése vagy nagycsütörtök); az apostolok és a misszionárius szentek, boldogok, mártírok ünnepnapjain.
Szerető Istenünk a Boldogságos Szűz Máriával, a Rózsafüzér Királynőjével és a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézzel, a missziók főpatrónájával, minden mis – szionárius szenttel és boldoggal együtt vezessen minket missziós utunkon, és erősítse missziós lelkületünket!
1. missziós titok: A megtestesülés
… Jézus, aki érettünk emberré lett
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 1,1-5; 14)
A Szentháromság egy Isten a misszió forrása, és a megtestesülés az igazi alapja a missziós életnek. Az isteni Ige megtestesüléséről emlékezünk meg, amikor az Úrangyalát imádkozzuk. Isten maga a misszió és a misszionárius. A misszió központi üzenete az, hogy Isten emberré lett értünk, közénk jött, hogy részt vegyen örömeinkben,
küzdelmeinkben, bánatainkban és reményeinkben. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta
oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16-17) Ezért minden misszionárius számára
alapvető, hogy mélyen azonosuljon, nemcsak az Ige, azaz a „Misszió” befogadóival, hanem magával a testté lett
Igével, „minden misszionárius Misszionáriusával”.
2. missziós titok: Urunk megjelenése
… Jézus, aki az alázatos szívűeknek megjelent
„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: »Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat«. (…) Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt 2, 1-2; 9-11)
Egyszerű, alázatos szívű emberek voltak az első tanúi Isten emberi alakban való megjelenésének – Mária és
József, a szegény pásztorok és a bölcsek. Mivel a bölcsek elég alázatosak voltak, hogy meghajoljanak, „leboruljanak”, és elég okosak, hogy beismerjék, mily kevesettudnak, Isten kinyilvánította nekik a misszió misztériumát: a hosszú és nehéz út után végül „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával” és Isten örömmel töltötte el őket. A misszionárius az az ember, aki alázatosan leborul, hallgat a Lélek szavára és engedi, hogy ő vezesse. Felismeri és megosztja Isten számtalan ajándékát, és szíve örömmel és hálával telt. Mint a napkeleti bölcseknek, útja során kihívásokkal és bizonytalanságokkal kell szembenéznie, hatalmas sötétség közepette – ám a mis – szionárius az az ember is, akinek bár sok nehézségen kell magát átküzdenie, sohasem veszíti szem elől a fényt, a világosság csillagát. Isten megjelenése a misszió által válik egyetemessé. A napkeleti bölcsek a jóakaratú és békeszerető embereket képviselik, a különböző nemzetiségű és kultúrájú elvándorlókat és menekülteket: a misszió sok-sok arcát.
3. missziós titok: A tizenkét apostol meghívása
… Jézus, aki a misszionáriusi hivatást megalapította
„Ezután (Jézus) fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok odamentek hozzá. Tizenkettőt hívott, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét…” (Mk 3,13-14)
Mielőtt a tizenkét tanítványt meghívta, és életének minden fontos eseménye előtt, Jézus felment egy hegyre, hogy imádkozzon. A misszionárius az imádság embere, a Lélek vezetését keresi minden döntésében. Jézus mindegyik misszionáriust a nevén szólítja (személyesen meghívja), hogy vele legyen (tanítvánnyá, szerzetessé váljon), és hogy küldetést adjon neki (misszionáriussá tegye). A tizenkettes szám az egyházat szimbolizálja, amely alapvetően missziós természetű. A meghívás a tanítványságra meghívás Jézus prófétai küldetésében való részvételre: örömhírt vinni a szegényeknek, hirdetni a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, szabadon bocsátani az elnyomottakat, és hirdetni az Úr kegyelmének esztendejét. (vö. Lk 4,18-19) Jézus missziós tevékenysége, hogy mindenkit megszólít, a szamariai asszonnyal való párbeszédében válik nyilvánvalóvá. (Jn 4, 1-42) Minden miszszionárius arra kap meghívást, hogy mindenkit szólítsonmeg, legyen könyörületes, és legyen nyitott a tiszteletteljes párbeszédre az istenkeresőkkel, a szegényekkel és kirekesztettekkel, valamint a más kultúrájú és vallású emberekkel. Miután részesültek Isten végtelen szeretetében, Jézus elküldte a tanítványokat, hogy hirdessék Isten országát. (Lk 9,2) A felhívás Jézus küldetésében való
részvételre mindenkinek szól, és nagylelkű választ kíván, mert „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. (Lk 10,2)
4. missziós titok: Az apostolok lábának megmosása
… Jézus, aki példát adott nekünk a szolgálatra
„Vacsora közben történt (…) Fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: »Uram, te akarod megmosni az én lábamat?« Jézus így válaszolt: »Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted«. (…) Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: »Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.«” (Jn 13, 2; 4-7; 12-15)
Jézus, amikor megmossa a tanítványok lábát, példát ad a missziós szolgálatra. A misszionárius pontosan követi Mesterének életét, aki „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon” (Mk 10,45). Jézus saját példáján keresztül tanította meg követőit, hogyan legyenek a szolgálat és a mások iránti szeretet misszionáriusai. Ugyanígy a misszionáriusnak is saját példáján keresztül kell tanítania, tanúságot téve a keresztény életéről. A láb a helyváltoztatást szimbolizálja: a misszionáriusnak állandóan Jézus lába nyomában kell járni, mindig készen arra, hogy éppen akkor és ott szolgáljon, ahová kinevezése szól. Mások lábának megmosása nagyfokú alázatot és áldozatot követel. Ezért a misszionáriusnak meg kell tagadnia magát, fel kell vennie keresztjét, és követnie kell Jézust (vö Mt 16,24). A lábmosás nemcsak alázatos szolgálatot, magunk kiüresítését és áldozatot kíván, hanem Isten feltétlen szeretetét is, amely eltöröl minden akadályt, hogy valódi misszionáriusok és az Örömhír hirdetői lehessünk.
5. missziós titok: A tanítványok elküldetése a világba
… Jézus, aki misszióba küldte a tanítványokat
„A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. (…) Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: »Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.«” (Mt 28,16-20)
A feltámadt Krisztus, akit az Atya küldött, a Szentlélekkel közösségben most elküldi tanítványait, hogy folytassák az isteni küldetést. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21) A misszionárius arra kap küldetést, hogy önmagát teljesen átadva és a Szentháromság egy Isten állandó jelenlétében bízva tanúságot tegyen a reményről és egy új életről a világban. Bár ez a küldetés eredetileg rendkívüli embereknek szólt rendkívüli időben és helyen, a missziós hivatás valójában mindenkié, túllépi a kultúrák, az idő és a földrajzi helyek határait. „Az Úr az!” (Jn 21,7) aki most hív és küld. Szent Pál azt kérdezi: „de hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: »milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz!«” (Róm 10,14-15) A misszionárius még élete alkonyán is világítótoronyként hívja fel a figyelmet az Örömhírre, és hirdeti mindenkinek, hogy Isten végtelenül szeret, és mindig velünk marad.